Skip to main content

Posts

Featured

A második modul

Mivel mostanában elég sok munkám volt, mostanra végeztem a második résszel. A kezdeti bemelegítés után, itt már a dolgok közepébe vágtunk. Sok izgalmas, összetett feladat volt. A unit szokás szerint egy rövid, bátorító videóval kezdődött, amin a képzés oktatója elmondta a Unit célját ami az óratervezés (lesson planning), illetve az óravázlat elkészítése. A 30 oldalas tananyag minden mondata ebben a tekintetben adott át új információkat és segített, hogy átlássam a céltudatos óratervezés fontosságát és megfelelő óravázlat elkészítésének metódusát. A jó óraterv, tulajdonképpen 5 lépésből áll, a jó óra pedig ezeknek a lépéseknek a követéséből: Introduction (bevezetés): Itt tulajdonképpen az oktató megnyitja az órát, ráhangolja a diákokat a témára, felvázolja miről lesz szó, mi az óra célja (aim). Illetve itt szokott helyet kapni az ún. warmer, amivel "bemelegítünk" az órára. Presentation (bemutató): Itt még a tanáron van a hangsúly, röviden és átfogóan bemutatja az új anyagrés

Latest Posts

Az első modul

Bemutatkozás